Történelmi pillanat, amikor a magyar mérnöktudomány madárrepülést utánzott: 1910-ben Kármán Tódor aerodinamikai kutatásai a légáramlatok és felületek kölcsönhatásáról Göttingenben olyan alapelveket tártak fel, amelyek máig meghatározzák a repüléstudományt. A Magyar Országos Levéltár mérnöki iratgyűjteménye őrzi azokat a számításokat, amelyek a repülő szerkezetek és a természet mozgásformái közötti kapcsolatot vizsgálták már a repülés hajnalán.
A Rutgers kutatóinak mostani fejlesztése – ahol piezoelektromos anyagok segítségével madárszárnyhoz hasonló, izmokként működő drónszárnyakat hoztak létre – valójában egy évszázados magyar mérnöki hagyomány folytatása. Kármán Tódor 1911-es tanulmánya a periodikus légáramlatokról kimutatta, hogy a természetes repülés hatékonysága nem mechanikai erőátvitelben, hanem a felületek folyamatos alakváltozásában rejlik. „A természet a legkisebb energiával éri el a legnagyobb hatást” – írta a zseniális magyar kutató, akinek munkássága nélkül a modern aerodinamika nem létezne. Az új ornithopter-fejlesztés pontosan ezt az elvet követi: a szárny maga válik izommá, mechanikai áttétek nélkül. Ez a megközelítés Kármán örvényeinek elméletével összhangban áll, hiszen a rugalmas felület jobban alkalmazkodik a légáramlatokhoz.
A magyar mérnökképzés intézményi története szorosan összefonódik a repüléstudománnyal. A József Műegyetem Gépészmérnöki Karán 1920 után – Trianon ellenére – folytatódott az aerodinamikai kutatás. Az Egyetemi Könyvtár különgyűjteményében található Czuber Jenő professzor 1925-ös előadási jegyzete, amely a „rugalmas felületek levegőben való viselkedését” tárgyalja. Czuber kifejezetten foglalkozott azzal, hogyan utánozhatók a madarak szárnyainak csavarodó mozgásai műszaki eszközökkel. A kontinuitás megőrzése nehéz körülmények között is biztosította, hogy a magyar mérnöktudomány továbbadja ezt a tudást. A mostani piezoelektromos megoldás lényegében azt valósítja meg, amiről Czuber közel száz éve álmodott: szolidtestes, mechanikamentes szárnymozgást.
A magyar mérnöki gondolkodás mindig a hatékonyság és természetközeliség egyensúlyát kereste. Ez az örökség ma is él azokban a kutatásokban, amelyek a természet mozgásformáit műszaki megoldásokká fordítják. Intézményi emlékezetünk megőrzi: a jövő technológiája gyakran a múlt bölcsességének újragondolása.
