Az 1945. március 4-i szombathelyi bombázás a város történetének legsötétebb napjai közé tartozik. A vasárnapi délelőttön, amikor a hívek a templomokban imádkoztak, az amerikai légierő több mint 180 bombázója több mint 450 tonna bombát dobott a városra. A Magyar Országos Levéltár dokumentumai szerint a támadásban legalább 311 civil vesztette életét, és több mint 700-an megsebesültek.
A bombázás elsődleges célpontja a vasúti csomópont volt, amely fontos szerepet játszott a német csapatok és utánpótlás szállításában. A légitámadás azonban messze túlterjedt a katonai célpontokon. A Premontrei Gimnázium épülete, a Püspöki Palota és számos lakóház megsemmisült. Az egykori szemtanú, Horváth József visszaemlékezésében így írt: „A bombázás után borzalmas látvány fogadott minket. Ahol egykor utcák álltak, most csak romhalmaz volt. Emberek keresték szeretteiket a törmelékek között.”
A támadást követően a város infrastruktúrája szinte teljesen megsemmisült. A Vas Megyei Levéltár adatai szerint Szombathely épületeinek közel 60 százaléka sérült meg vagy vált lakhatatlanná. A közművek hetekig nem működtek, és a lakosság jelentős része kénytelen volt elhagyni otthonát. A bombázást követően március 27-én, majd április 12-én újabb légitámadások érték a várost, tovább súlyosbítva a helyzetet.
A szombathelyi bombázás emlékeztet minket arra, hogy a háborúban a civil lakosság mindig kiszolgáltatott helyzetben van. A katonai stratégiák és célpontok mögött emberi sorsok és életek vannak. A város 1945-ös tragédiája ma is a békére való törekvés fontosságát hirdeti, és arra figyelmeztet, hogy a múlt eseményeit és tanulságait nem szabad elfelejtenünk.
A városban ma emléktábla és évenkénti megemlékezések őrzik a bombázás áldozatainak emlékét. A történészek szerint fontos, hogy a fiatalabb generációk is megismerjék ezeket az eseményeket, hiszen ezek is szerves részei nemzeti emlékezetünknek és identitásunknak.
