A Jeszenszky-botrány hullámai lassan elülnek, de a tanulságok továbbra is velünk maradnak. A közelmúltban kirobbant ügy, melyben a neves közéleti szereplő több fiatal munkatársát is érzelmileg manipulálta, reflektorfénybe helyezte a nárcisztikus bántalmazás jelenségét. „A hatalom és a karizma tökéletes álca lehet azok számára, akik mások kiszolgáltatottságával élnek vissza,” nyilatkozta Dr. Kovács Márta pszichológus, aki szerint az esetnek messze ható következményei lehetnek a magyar közéletre nézve.
A nárcisztikus bántalmazók jellemzően kifinomult eszközökkel dolgoznak. Először elhalmozzák áldozataikat figyelmükkel, elismerésükkel, majd fokozatosan kezdik el aláásni önbizalmukat. A Jeszenszky-ügy sértettjeinek beszámolóiból kirajzolódik a klasszikus mintázat: a kezdeti mentoráló viszony hogyan fordult át manipulációba, érzelmi zsarolásba, majd teljes elszigetelésbe. Különösen aggasztó, hogy mindez egy olyan közösségben történhetett meg, amely látszólag a közösségi értékek és egymás támogatásának fontosságát hirdette.
A botrány rávilágított arra is, hogy intézményeink mennyire felkészületlenek az ilyen esetek kezelésére. Bár a #nemmaradcsendbentöbbé mozgalom már évekkel ezelőtt elindult, a hierarchikus szervezetek továbbra is gyakran falaznak a befolyásos bántalmazóknak. A Kulturális Minisztérium által nemrég kiadott etikai útmutató csak az első lépés azon az úton, amely a hatalmi visszaélések rendszerszintű megelőzéséhez vezethet.
Az áldozatok történeteiben visszatérő elem a szégyenérzet és az elszigeteltség. Sokan évekig nem mertek megszólalni, attól tartva, hogy karrierjük derékba törik. „Amikor rájöttem, hogy nem én vagyok az egyetlen, akkor mertem csak szembenézni azzal, ami történt velem,” vallotta be az egyik érintett, aki névtelenséget kért. A közösségi média paradox módon egyszerre jelentett csapdát és menekülőutat – miközben a bántalmazás részben az online térben zajlott, végül ugyanez a platform tette lehetővé az áldozatok egymásra találását is.
A Jeszenszky-ügy tanulsága, hogy a nárcisztikus bántalmazás nem magánügy, hanem közösségi felelősség. Ahogy társadalmunk érzékenyebbé válik e jelenségre, remélhetőleg egyre kevesebb teret adunk azoknak, akik mások méltóságát és lelki egészségét veszélyeztetik – bármilyen tehetségesek vagy befolyásosak legyenek is.
