A közelmúltban publikált Yik Yak felmérés megdöbbentő tényt tárt fel: a 18-25 év közötti magyarok közel harmada vallotta be, hogy szexuális együttlét közben is képes megnézni telefonja értesítéseit. Ez a jelenség nemcsak a közelséget, de önmagunk jelenlétét is megkérdőjelezi a legintimebb pillanatokban. Egy budapesti egyetemista, Kovács Lilla szavaival: „Mintha két világ között élnénk folyamatosan, és képtelenek lennénk teljesen jelen lenni bármelyikben.”
Az intimszférába is beszivárgó képernyők jelensége tükrözi tágabb kulturális valóságunkat. A hagyományos közösségi terek – családi vacsora, baráti találkozók, templomi szertartások – mind versenybe kényszerülnek a digitális jelenlét vonzásával. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatócsoportja által végzett megfigyelések szerint a fiatalok átlagosan 14 másodpercenként ellenőrzik telefonjukat, gyakran társasági helyzetekben is. Közösségi kapcsolataink átalakulásának vagyunk tanúi, ahol az együttlét fizikai valósága csak az élmény egyik – és talán már nem is domináns – dimenziója.
A jelenség mögött nem egyszerűen technológiai függőség, hanem mélyebb egzisztenciális kérdések rejlenek. Az állandó elérhetőség, a megoszthatóság kényszere, a jelen pillanat megörökítésének vágya mind a modern ember sajátos szorongásairól árulkodik. Horváth János pszichológus szerint: „A mobil gyakran pótcselekvés, amikor az ember a valódi kapcsolódás mélységétől való félelmében inkább a felületes, de kontrollálható digitális interakciókat választja.”
Kérdés, hogy kulturális örökségünk milyen erőforrásokat kínál e jelenség kezelésére. A hagyományos értékrend a jelenlét, a figyelem, a személyes kapcsolódás szentségét hangsúlyozta – olyan értékeket, amelyek sem nem elavultak, sem nem helyettesíthetők. Talán éppen ezek újrafelfedezése jelenthet gyógyírt korunk sajátos elidegenedésére, ahol már az intimitás legbensőségesebb pillanatai is megosztott figyelmet kapnak, a telefon képernyőjének hideg fényében.
