1977. március 24-én jelent meg először a magyar televízióban Süsü, a sárkány története, amely egy egész nemzedék gyermekkorát meghatározta. Csukás István születésének 90. évfordulóján a Magyar Országos Levéltár gyermekirodalmi gyűjteményében őrzött kéziratok tanúsága szerint a szerző több mint 300 mesét, verset és művet hagyott az utókorra, amelyek nemzedékeken átívelő kulturális örökséget alkotnak.
A Nagykőrösi Tanítóképző elvégzése után Csukás István pedagógusként kezdett dolgozni, ami meghatározta teljes írói világát. A Magyar Rádió archívuma szerint 1964-ben indult el a Mirr-Murr sorozat, amely alapjaiban változtatta meg a magyar gyermekirodalom nyelvét és stílusát. Csukás mestere volt a szóösszetételeknek: Radírpók, Festéktüsszentő Hapci Benő, Órarugó gerincű Felpattanó – mindegyik névben benne rejlett a humor és a pedagógiai üzenet. A Pom Pom meséi sorozat mintegy 180 epizódjában megteremtette azt a sajátos mesekozmozt, ahol a fantázia szabadon szárnyalhatott, miközben erkölcsi tanítást is közvetített. A Petőfi Irodalmi Múzeum dokumentumai alapján Csukás következetesen vallotta, hogy „a mese nem csak szórakoztat, hanem neveljen is, de úgy, hogy a gyermek ne vegye észre”.
Süsü története különösen jelentős volt, mert a másság elfogadásának üzenetét hordozta. A kiközösített, tűzokádó sárkány, aki végül barátságot köt az emberekkel, generációk számára tanította meg a tolerancia fontosságát. Bodrogi Gyula legendás hangjával életre keltett figura a mai napig idézhető: „Én vagyok a híres egyfejű sárkány, Süsü a nevem”. A Keménykalap és krumpliorr című filmjében pedig a valódi kisújszállási fagylaltárus, Bagaméri Mihály alakjából formálta meg az emlékezetes Alfonzó figuráját, bebizonyítva, hogy képes volt a hétköznapi magyar életet mesévé varázsolni.
Csukás István öröksége nemcsak az általa megalkotott figurákban él tovább, hanem abban a nyelvi gazdagságban és humorban is, amely a magyar gyermekirodalom aranykorát jelentette. Munkássága megőrzendő nemzeti kincs, amely emlékeztet arra, hogy a mesemondás felelősség és hivatás. Az írói hagyaték méltó megőrzése és továbbadása biztosítja, hogy a jövő nemzedékei is megismerhessék azt a tiszta, szívhez szóló értékrendet, amelyet művei közvetítenek.

