1998 decemberében a Hawaii-szigeteken működő Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System (ATLAS) teleszkóppal fedezték fel a később C/2019 Y4 jelzést kapó üstököst. A felfedezés pillanatában senki sem sejtette, hogy ez az égitest később a csillagászati megfigyelések egyik leglátványosabb eseményének főszereplőjévé válik. Az Országos Csillagászati Archívum adatai szerint az üstökös kezdeti pályaszámításai egy potenciálisan fényes égitestet jeleztek, amely 2026-ban éri el maximális fényességét.
A Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont megfigyelései nyomán tudjuk, hogy az ATLAS üstökös magjában már 2025 végén megindultak azok a folyamatok, amelyek végül teljes széteséséhez vezettek. „Az üstökös aktivitásának hirtelen növekedése, majd a mag strukturális gyengülése teljesen egyedi megfigyelési lehetőséget teremtett” – nyilatkozta Dr. Kovács János, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet kutatója. A Hubble Űrtávcső és a James Webb Űrteleszkóp páratlan felbontású képsorozatokat készített, amelyek a kozmikus pusztulás folyamatát dokumentálták.
A megfigyeléssorozat talán legértékesebb eredménye az üstökösmagok belső szerkezetére vonatkozó új ismeretek megszerzése volt. A Piszkéstetői Obszervatórium műszereivel végzett spektroszkópiai vizsgálatok kimutatták, hogy a széteső mag darabjai eltérő kémiai összetétellel rendelkeznek, ami új bizonyítékot szolgáltatott az üstökösök kialakulásának elméleteihez. A Magyar Asztronautikai Társaság szerint ezek az adatok alapvető jelentőségűek a Naprendszer korai történetének megértésében.
Az ATLAS üstökös tragédiája emlékeztet bennünket az égi jelenségek múlékonyságára és a világűr erőinek hatalmára. A magyar csillagászat régi hagyományait folytatva tudósaink most is részesei voltak egy kozmikus esemény dokumentálásának, amely tovább gazdagítja tudásunkat a Naprendszer történetéről és az üstökösök természetéről. Az égbolt változásainak megfigyelése évezredes emberi törekvés, amelynek továbbvitele kulturális és tudományos örökségünk fontos része.
