Az apa–fiú jelenet és a mesélés transzcendens ereje
A jelenet értelmezése és Szabó Mónika szavai
Az elhaladt játszótér árnyékos fák alatt összegabalyodó apa-fiú páros volt, akik az Apák napján egy kosár pitével a fűben pihentek – és az időtlen jelenetet megtörte a férfi lassú kézmozdulata: egy kissé meggörbült könyvet vett elő táskájából. Ez a látszólag hétköznapi kép testesítette meg számomra, miközben Szabó Mónika írónő szavai kísértek: „Ha mi nem beszélünk az értékekről időben, más fogja őket megtanítani.” Az apa a fiával eközben egy hernyóból pillangóvá váló lény történetét osztotta meg, arckifejezése mozdulatlanná fagyva a közös figyelem telt perceiben. Ez a szent pillanat messze túlmutat a szórakoztatáson.
Az ilyen mély kapcsolódások jelzik a mesélés transzcendens erejét. Nem pusztán értékeket ad át, mint a bátorság vagy a megbocsátás, hanem közvetlenül megérinthetővé teszi a szülő létigazságait a fizikai közelség, a közös lélegzetvétel keretében, miközben egy varázserdő lakóivá válunk. Szabó komplex alkotása, a Varázslatos erdei mesék, pontosan erre ad keretet: egy 27 modulos út a szülői útitárs szereppel, ahol az interaktív kártyák nem csak kreativitást ösztönöznek, hanem biztonságos terepet nyitnak a gyermeki félelmek és örömök beszámolására. Miközben a digitális kor rengeteg lecsapoló teret kínál, e régi-modú eszközök felértékelődnek, épp azért, mert kézzelfoghatóan építik a bizalmat és a beszédkészséget.
Így a nyári szünet és az Apák napja nem csupán programok időpontjai, hanem adott lehetőség az apai szellemi örökség tudatos átadására, azon értékek betanítására, melyek egy életre szólnak, a közös mesézés rítusában. Az erdő mesés lakóihoz ugyanis nemcsak a gyermekek kapcsolódnak könnyedén – az apák is visszatérhetnek a gyermekkori képpel gazdagodott áhítathoz, egyúttal megerősítve a családok lelki szövését.
