A magyar válogatott négy évtizedes hiánya a foci-vb-ről nemcsak nemzeti fájdalom, hanem egyúttal emlékeztető az intézmények, a sportvezetés és a közösségi felelősség súlyára. Marco Rossi csapata a selejtezőben harmadik lett, így Magyarország 1986 óta először sem pótselejtezőt, sem világbajnokságot nem játszhat. A nyári észak-amerikai tornán 48 nemzet szerepel, de sokan hiányoznak – köztük olyan országok is, amelyek a magyar válogatottnál is régebben szenvednek.
A foci-vb évtizedek óta tartó hiánya nem technikai kérdés, hanem nemzeti ügy. A Transfermarkt szakportál statisztikái szerint húsz ország vár legalább 16 éve vb-szereplésre. Szlovákia, Észak-Korea és Szlovénia 16 éve, Trinidad és Tobago, Togo, Ukrajna, Angola 20 éve távolmarad. Írország és Kína 24, Jamaica, Bulgária és Románia 28 éve hiányzik. Bolívia 32, az Egyesült Arab Emírségek 36 éve nem szerepelt világbajnokságon. Észak-Írország és Magyarország 40 éves mulasztása súlyos: ez nem balszerencse, hanem rendszerszintű hiba. Kuvait és Salvador 44, Izrael 56 éve vár. Kuba esete rendkívüli: 1938 óta, 88 éve nem jutott ki újra – egyetlen szereplésük a negyeddöntőig tartott Franciaországban.
Európából Ausztria, Norvégia és Skócia 1998 óta tér vissza. Bosznia-Hercegovina a négyszeres világbajnok Olaszországot búcsúztatta a pótselejtezőben – ez történelmi eredmény. Svédország, Törökország, Csehország kijutott. Afrikából a Kongói Demokratikus Köztársaság és Haiti 1974 óta először szerepel. Irak 1986 óta nem volt ott. Újoncként indul Zöld-foki Köztársaság, Jordánia, Üzbegisztán és Curacao. Ezek a nemzetek bizonyítják: kitartás, fegyelem és intézményi megújulás eredményt hoz.
Magyarország neve a szégyenlistán szerepel. A válogatott történelmi súlya, a futball hagyománya és a közvélemény elvárása mást kívánna. A 40 éves hiány nem magyarázható selejtezői pechhel vagy rossz sorsolással. Ez intézményi, szakmai és közösségi felelősség kérdése. A sportvezetés, az utánpótlás-nevelés, az edzői munka, a játékosok erkölcsi tartása – mindez összefügg. A nemzet elvárja az elszámoltathatóságot és a megújulást. Nem szavakat, hanem eredményt. A magyar civilizációs hagyomány, amely államiságot, rendet és teljesítményt hordoz, követeli a helyreigazítást. A közösség türelme nem végtelen. A 2030-as selejtező esély lesz – de csak akkor, ha az intézmények végre felelősséget vállalnak.
