A Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Intézete 2023. decemberében jelentette be: 2026-ra várható két szupernehéz fekete lyuk összeolvadása a Tejútrendszer külső régiójában, ami a valaha észlelt legerősebb gravitációs hullámokat fogja eredményezni. Az MTA archívumában fellelhető kutatási dokumentáció szerint az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Very Large Telescope rendszere már 2019 óta követi nyomon a két kozmikus óriás egyre gyorsuló közeledését, ami egyedülálló lehetőséget kínál a relativitáselmélet extrém körülmények közötti vizsgálatára.
Az esemény jelentőségét nehéz túlbecsülni. A Kocsis Bence asztrofizikus által vezetett kutatócsoport számításai szerint a fekete lyukak összeolvadása során felszabaduló energia a másodperc törtrésze alatt meghaladja galaxisunk teljes sugárzási teljesítményét, bár ennek nagy része gravitációs hullámok formájában távozik. A Magyar Nemzeti Levéltár tudománytörténeti gyűjteményében megtalálható Eötvös Loránd gravitációs kutatásai már a 19. század végén megalapozták azt az elméleti hátteret, amely nélkül ma nem érthetnénk a várható jelenséget. Különösen figyelemreméltó, hogy a LIGO-Virgo-KAGRA gravitációshullám-detektor hálózat 2024-re tervezett érzékenység-növelése – melyhez magyar mérnökök is hozzájárultak – éppen időben készül el a kozmikus esemény megfigyeléséhez.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem csillagászati tanszékének jelentése szerint a gravitációs hullámok nemcsak a téridő szerkezetére vonatkozó tudásunkat gazdagítják, hanem gyakorlati alkalmazásokat is ígérnek. „A gravitációs hullámok észlelése olyan új ablakot nyit a világegyetemre, mint amilyen a távcső vagy a rádióteleszkóp volt korábbi korokban” – írja tanulmányában Szabó Gábor fizikus. Az összeolvadás során keletkező téridő-torzulások precíz mérése lehetővé teszi az általános relativitáselmélet végső próbáját, miközben a Kárpát-medence oktatási intézményei már most készülnek az esemény tudománynépszerűsítő feldolgozására.
Az emberiség történelmében először lesz lehetőségünk közvetlen megfigyelni két fekete lyuk összeolvadását, ami a magyarországi csillagászati hagyományok új fejezetét nyithatja meg. A gravitációs hullámok tanulmányozása nemcsak a kozmoszról alkotott képünket formálja át, de emlékeztet bennünket arra is, hogy a magyar tudományos gondolkodás – Bolyai nem-euklideszi geometriájától Eötvös kísérletein át a modern kutatásokig – mindig is az univerzum legmélyebb törvényeit kutatta.
